Filmek 1 percben

Egy igazán dühös ember (2021) [18.]

2022. január 29. - Solo_

Elemzés 2054 karakterben

Az egy igazán dühös ember (Wrath of Man) Guy Ritchie filmje, bár ezt soha nem mondanád meg róla, ha nem tudnád előre, mielőtt megnézed. Pörgős tempójú, lendületes és izgalmas akciófilm, ami egy időben folyton ugráló, szövevényes történetet is elmesél, hangyányival több karakterisztikával, mint az akciófilmek többsége, de hiányzik belőle a Guy Richie filmek sajátos fekete-humora. Jason Statham bedobja magát, ezúttal egyszerre rossz és jó, hős és antihős, harcos és áldozat.

wrathofman.jpg

A sztori szerint főhősünk - neve a filmben egyszerűen "H" (Jason Statham) - egy pénzszállító cég fegyvereses alkalmazottja lesz, ám munkája során annyi profizmust és keménységet tanúsít, több rablást megakadályozva hogy felettesei és munkatársai is felfigyelnek rá. A script közben időbeli ugrásokat tesz: megismerjük "H" múltját és kiderül, hogy korábban ő maga is egy rabló-szervezet feje volt, de egy alkalommal meghalt egyetlen fia is, így félbehagyva rabló-karrierjét minden energiáját fia gyilkosának megtalálására szánja. Fia gyilkosa, Jan (Scott Eastwood) történetesen szintén egy rabló-banda tagja, akik éppen abba a pénzszállító cégbe akarnak betörni, ahová "H" is beépült. Nem véletlenül. Főhősünk ugyanis tudja, hogy abban az akcióban, melyben fia meghalt (egyszerű szemlélőként) a rablást a Fortico Security egy alkalmazottja segítette. Tehát beépül ide, mert biztos abban, hogy előbb-utóbb felbukkan a banda mely fia haláláért felelős. Jól kalkulál: az összecsapás közte és a szervezet között egy rablás során kezdődik.

A Wrath of Man egy kőkemény akciófilm, melyben átlag felettit nyújt Jason Statham, Josh Hartnett, Holt McCallany és Scott Eastwood is, aki legutóbbi mozifilmes sikere, a Veszélyes után, most gonoszként is bizonyítja tehetségét. Felbukkan egyébként a filmben Post Malone, híres repper is (rosszfiúként).

Kapunk jó kis bunyókat, üldözéses jeleneteket, lövöldözéseket, harcot és egy fordulatos sztorit is, 118 percben, ami simán elröppen a sok izgalom miatt. Bár a fekete humor hiányzik és több bunyót is elviselnénk, értékelésem, így is erős 70% 

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzéseink: Veszélyes, Megtisztulás filmek, The 355,  Kaptár (2021)Ad Astra, Cobra Kai sorozat, Csontok és skalpok, Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

Veszélyes - Scott Eastwood eddigi legjobbja [17.]

Elemzés 2097 karakterben.

A Fűrész V. megrendezésével némi hírnevet szerzett David Hackl vadiúj (jelenleg is a hazai mozikban futó) Veszélyes című akció-thrillere elsősorban Scott Eastwood miatt érdekes (másodsorban  meg a Gibsonok: Mel Gibson és Tyrese Gibson jóvoltából). Az idén májusban már 92 éves színészlegenda 35 éves fiát, Scott Eastwodot eddig olyan, közepes színvonalú filmekben láthattuk, mint a Halálos iramban 8., Tűzgyűrű: Lázadás, A helyőrség, ám ezúttal valódi főszerepet kapott. A Veszélyes (Dangerous) című izgalmas akciófilmben ugyanis ő a központi figura és kijelenthetjük: nagyon jól tolja végig a filmet.

veszelyes.jpg

Az alapsztori lényege: adott egy korábban profi bérgyilkosként éldegélő, de börtönből szabadulása után jó útra tért kemény-legény, Dylan (Scott Easwood), aki egy nap eltűnik házi-őrizetéből. A férfi egy lakásába való behatolás után szegi meg személyi korlátozását, hogy egyrészt meggátolja a további kísérleteket megölésére, másrészt hogy részt vegyen öccse temetésén. Elmegy tehát arra a Washington közeli szigetre, ahol családja él és amely szigetet történészként kutató testvére vett meg. Dylan előkerítésére Shaughnessy ügynököt kérik fel, akit az agyonplasztikázott arcú Famke Janssen alakít. A nyomozónő először a szökevény pszichiáterét keresi fel, dr Alderwoodot (Mel Gibson), aki bizonygatja: Dylan jó útra tért.

A szigeten aztán furcsa dolgok történnek: megjelenik egy bérgyilkosokból álló banda, Cole (Kevin Durand) vezetésével és Dylan megölésére készül. A dolog azonban nem megy simán, az egykori bérgyilkos ugyanis még mindig jó formában van és sorra levadássza a családját fenyegető támadókat. Közben az is kiderül, hogy a banda nem csak Dylan miatt jött, hanem keres is valamit a szigeten. Az elhunyt fivér ugyanis nem volt kispályás, értékes dologra bukkant a szigeten és azért vette meg.

A Veszélyes című film egy pörgős akció-thriller, melyben kapunk némi humort is - főleg Mel Gibson révén, akinek karakterét még a legkeményebb lövöldözés közben is felhívja a főhős egy kis pszichológiai tanácsadásra - és kapunk egy érdekes sztorit rengeteg látványos jelenettel. Értékelés: 75%  

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzéseink: Megtisztulás filmek, The 355,  Kaptár (2021)Ad Astra, Cobra Kai sorozat, Csontok és skalpok, Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

A megtisztulás filmek (The Purge) [16.]

Elemzés 2008 karakterben

Az olasz származású, 52 éves James DeMonaco 2013-ban egy azóta 5 részesre bővült és sikeressé vált horrorfim-franchise alapjait rakta le, mely a The Purge (Megtisztulás) címet kapta. A bűn éjszakája (The Purge) 2013-ban, A megtisztulás éjszakája: Anarchia (The Purge: Anarchy) 2014-ban, a Választási év (The Purge: Election Year) 2016-ban, A sziget (The First Purge) 2018-ban, a Megtisztulás éjjel - nappal (The Forever Purge) pedig 2021-ben jelent meg.

purge.jpg

A Megtisztulás-filmek középpontjában egy jövőben bevezetendő amerikai szokás áll: nevezetesen, hogy az év egy bizonyos napján (március 21-én) a hatóságok lehetővé teszik, hogy 12 órára (este 7-től reggel 7-ig) a lakosság bűnökben keressen "megtisztulást". Ez azt jelenti, hogy minden évben március 21-én este 7-től másnap reggel 7-ig szabadon lehet bűnöket, akár gyilkosságokat is elkövetni. Aki nem kíván ebben részt venni, az bezárkózik, a többiek viszont következmények nélkül "irthatnak". Ezáltal visszaesik a bűnözés az év többi napján és megtizedelődik a legszegényebb réteg, melyet így nem kell akkora számban segélyezni. 

A legelső rész még egy konkrét család sorsát mutatja be az irtás éjjelén (Lena Headey és Ethan Hawke főszereplésével), a második egy menekülő csoportot kísér végig Frank Grillo akciózásaival, a harmadik egy szenátor-asszony kimenekítésével foglalkozik (akit ugyancsak Frank Grillo ment meg), a negyedik a legelső Irtás történetét mutatja be, végül az ötödik a mexikói határvidéken állandósuló, majd országossá váló örökös Purge sztorijával ismertet meg (ebben játszik Ana de la Reguera és Josh Lucas). Az öt közül a 2. és a 3. rész a legpörgősebb és leginkább horror-szerű, az IMDb -n is ez a két fejezet kapta a legtöbb pontot. 

A Purge filmek disztópikus világa azért működik, mert legbelső félelmeinkre hat, arra az érzésre, amit otthonunk védelme, szeretteink megmentése ébreszt bennünk az ismeretlen gyilkolászó külvilággal szemben. Könnyű beleélni magunkat és felszabadító érzés "kirettegni" magunkból frusztrációinkat. 

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzéseink: The 355,  Kaptár (2021)Ad Astra, Cobra Kai sorozat, Csontok és skalpok, Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

The 355 akcióthriller női James Bondokkal [15.]

Elemzés 1997 karakterben

A három sztár-színésznőt is felvonultató, Penélope Crúz, Jessica Chastain és Diane Kruger főszereplésével készült, Simon Kinberg rendezte 355 című thrillerben, női James Bondok akciózásait izgulhatjuk végig, látványos jelenetekkel, bunyókkal és egy szövevényes kémtörténettel fűszerezve.

355_akciofilm.jpg

forrás: link

Ami a moziba vonzhat bennünket ennél a filmnél, az természetesen a három említett színésznő, akik bár mind 44 és 47 közöttiek (legifjabb közülük Jessica Chastain [aki 44], legkorosabb Penélope Crúz [aki 47]) még mindig tökéletes formában vannak és gyönyörűek. Ráadásul valóban kitesznek magukért. Az alapsztori középpontjában egy különleges dekódoló szerkezet áll, amely bármelyik országot tönkreteheti, lévén hogy képes feltörni bármilyen rendszert a légi-irányítástól az energiaszolgáltatáson keresztül egészen a rendőrség és hadsereg rendszeréig. Ilyen módon globális káoszt sőt világméretű atomháborút is okozható vele, ha illetéktelen kezekbe kerül.

A három hölgy közül elsőként Mace (Jessica Chastain) áll az ügyre, aki maga mellé álltja az informatikai zseni Kadijah -t is (Lupita Nyiong'o), később pedig a német hírszerzésnek dolgozó Marie -t (Diane Kruger). A csapat Gracielával lesz teljes (Penélope Cruz), aki a kolumbiai biztonsági szolgálat pszichiátere. Legfőbb ellenfelük az alvilági Elijah Clarke (Jason Fleming) és a neki dolgozó, átállt ügynök, Nick (Sebastian Stan). (Utóbbit nemrégiben választották a világ 50 legvonzóbb férfija közé.)

Kapunk élvezetes bunyókat, autós és egyéb üldözéseket, fordulatokat és szexis 40-es világsztárokat. Az egyetlen aprócska probléma, hogy néha leül a sztori és unalmassá válik. A 124 perces játékidő indokolatlanul elnyújtott és simán beleférhetne 90-95 percbe is, egy sokkal pörgősebb scripttel. A hölgyek közül Jessica Chastain a legszebb (bár ez nyilván szubjektív), de a színészi teljesítményeket nézve Penélope Crúz nyújtja a legjobbat. Jók a helyszínek is: Párizs, Marokkó és Sanghaj is helyet ad az üldözéseknek. Értékelésem: közepesnél jobb 60-65%. 

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzéseink: Kaptár (2021)Ad Astra, Cobra Kai sorozat, Csontok és skalpok, Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

 

Kaptár - Racoon City visszavár [14.]

Elemzés 2064 karakterben

A legújabb, 2021-es Kaptár szakított a korábbi, Milla Jovovich féle "vonallal" (és ami azt illeti az összes korábbi zombis sztorival) és Resident-Evil-játékok világához illeszkedőbb stílusú horrort rakott össze. A sötét képi világ (az első perctől az utolsóig éjszakában vagyunk), a sok jump scare jelenet, a karakterek lassú bemutatása és az utolsó negyedóra kivételével hagyományos - vagyis fantasy-szörnyek nélküli - forgatókönyv a film legnagyobb részében realisztikusnak tűnő megjelenítést mutat. Az utolsó 15-20 percre azonban felborul minden és a történet átmegy szörny-fantasyba, ami sajnos nem tesz jót a filmnek. Mégis, ha egészében nézzük izgalmas horrort kapunk, egészen jó szereplőgárdával, a csinos Kaya Scodelarioval a főszerepben.

kaptar.jpg

A kép forrása: link

A sztori középpontjában a húszas évei végén lévő Claire áll (Kaya Scodelario) aki hajdanán árvaságra jutva a Racoon Cityben működő árvaház lakója volt. Itt gyermekként furcsaságokat tapasztalt, például azt, hogy a nevelők, különösen William Birkin (Neal McDonough) kísérletekre használják a fiatalokat. Megszökik tehát és a várost is elhagyja hogy egészen felnőtt koráig más településeken éljen. Közben megtudja, hogy Racoon Cityben működő hatalmas gyógyszergyár elköltözött végre a városból, mely így elhagyatva, megfogyatkozott lakossággal afféle kísértet-várossá változott. Ekkor Claire elhatározza: visszatér Racoon Citybe testvéréhez, a rendőrként dolgozó Chrishez (Robbie Amell). A településen azonban furcsa dolgok történnek, melyek arra utalnak, hogy az Umbrella (Védernyő) vállalat áll az árvaházi kísérletek és a helyi megbetegedések és megjelenő élőhalottak jelensége mögött is. 

Innentől a sztori egy izgalmas menekülés bemutatásává változik, hiszen az előhalottak tömege az Umbrella vezetőjének elhagyatott házából kiáradva ellepi a várost. Claire és egy rendőr-újonc, Leon (Avan Jogia) alkotják az egyik menekülő párost, míg Chris és rendőr-társai a másikat. Kapunk fordulatokat és kőkemény harcot is egy szörnyes zárással, ami sajnos szörny-mesévé és CGI orgiává változtatja a befejezést. Értékelés: 65%. 

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzéseink: Ad Astra, Cobra Kai sorozat, Csontok és skalpok, Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

 

 

Ad Astra, út a csillagokba - Brad Pitt az űrben [13.]

Elemzés: 2095 karakterben

James Gray 124 perces űr-drámája, az Ad Astra 2019-ben főleg azért kapott jelentős média-figyelmet világszerte, mert főszerepét az a  Brad Pitt játszotta, akinek nevét mindenki ismeri és aki 56 éves korára is megőrizte kiváló formáját és sármját. Sokan pörgős sci-fire vagy látványos űr-jelenetekre számítottak, mások - akik jobban odafigyeltek a promóciós kisfilmekre és előzetesekre - lelkizős drámát. Nos, az utóbbiak várakozása jött be, mert az Ad Astra a legkevésbé sem látványos vagy pörgős mozi. 

ad_astra.jpg

https://www.slashfilm.com/569114/ad-astra-review/

Az alaptörténet egyszerű: adott egy középkorú űrhajós-tiszt, Roy McBride őrnagy (Brad Pitt), akit felkér a legnagyobb űrkutatással foglalkozó amerikai szervezet arra, hogy utazzon a Marson lévő űrbázisra és küldjön onnan személyes hangvételű üzenetet, a 29 éve eltűnt, szintén űrhajós édesapjának (Tommy Lee Jones), akiről azt feltételezik, hogy még mindig él (a messzeségben). Az üzenet-küldésre azért van szükség, mert a Neptunusztól a Földre veszélyes antianyag "lökések" érkeznek és feltételezik, hogy ezeket valami módon Clifford McBride okozza űrhajójával (mely szintén antianyag meghajtású). Roy elvállalja a küldetést és elutazik előbb a Holdra, majd onnan 19 nap alatt a Marsra. Utazásából kiderül, hogy a sztori a jövőben játszódik, hiszen a Holdon komplett város található, ahová kereskedelmi járatok indulnak, a Marsra pedig 19 nap alatt el lehet jutni és ott is ezer fős bázis üzemel.

Roy eljut apjához is, akiről kiderül: beleőrült a földönkívüliek keresésébe és valóban veszélyt jelent űrhajójával az emberiségre. Az Ad Astra lehetett volna jó film, például egy kis fantáziával, ha mondjuk valódi rejtélyeket is kapnánk. De sajnos a script ehhez túl egyszerű: nincsenek földönkívüliek és valódi fordulatok sem, nem beszélve arról a logikai bukfencről, hogy a 29 évig utazó Cliffordot 70 nap alatt utoléri a fia (nem feltéve a kérdés, hogy akkor mi a fenét csinált az apa 29 évig az űrben)?

A film egyetlen értéke e jövőbeni Hold és Mars bázisok képe és annak vizionálása, hogy milyen lesz majd, ha egyszer tényleg megtelepedik az emberiség ezeken az égitesteken. Értékelés: 50%

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzéseink: Csontok és skalpok, Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

Cobra Kai - a népszerű Karate kölyök új generációja [12.]

Elemzés 2054 karakterben

Hajdanán, 1984-ben hatalmas sikerrel járta be a világot a Karate kölyök című film Ralph Macchio, Pat Morita, Martin Kove és William Zabka főszereplésével. Az eredeti történetben a középiskolás Daniel (Ralph Macchio) az Okinawáról származó, idős Miyagi (Pat Morita) tanítványa lesz, aki átadja neki kifogyhatatlan karate-tudását. A fiú szokatlan "kiképzésen" megy keresztül Miyagi házában (és annak udvarán), melynek során a mester az egyes ütéseket, hárításokat és védéseket egyszerű tevékenységekkel, például kerítés-festés és autó-mosás mozdulataival tanítja meg.

cobra_kai.jpg

A kép forrása: link

A fiú jól halad, de közben összetűzésbe kerül olyan tanulókkal, akik a helyi Cobra Kai nevű karate-iskola tanoncai. Itt a szenszei (karate oktató) egészen más szemléletben tanítja a küzdelmet: a Vietnamot megjárt kegyetlen Kreese mester ugyanis (Martin Kove) inkább az agresszív támadás, mintsem a védekezés híve. A két oktatóhely tanítványai a völgy nagy karate-versenyén küzdenek meg egymással, ahol Daniel végül legyőzi Kreese tanítványát, a kötekedő Johnnyt (William Zabka).

A Netflix 2018-as sorozata a Cobra Kai, - mely idén decemberben új évaddal bővült - több, mint 34 évet ugrik az időben: Daniel már jóval több, mint 50 éves, miként nagy ellenfele, Johnny is. (Mindkét karaktert ugyanazok a színészek alakítják, csak épp 34 évvel idősebben.) Daniel sikeres autókereskedő, aki csinos kamasz-lányát, Samathát (Mary Mouser) tanítja a Miyagi karatéra, Johhny pedig bár némileg kisiklott az élete, most arra készül, hogy újraindítja a Cobra Kait. Ehhez megnyeri az ifjú Miguelt (Xolo Mariduena) segítőnek. Természetesen csak idő kérdése a két szenszei újbóli összetűzése, amit bonyolít, Johnny fiának, Robbynak a felbukkanása is (Taner Buchanan), aki Daniel dódzsójához csatlakozik.

Az új Cobra Kai méltó folytatása az 1984-es történetnek, hiszen szinte azonnal rabjává válhatunk. A 4 évad összesen 40 része mind fordulatokban gazdag, látványos és érdekes. A karakterek hitelesek, a szereplők kitesznek magukért és egy idő után úgy érezzük családtagjainkká válnak. Értékelésem: 90%.

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzéseink: Csontok és skalpok, Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

Csontok és skalpok - horrorfilm és western egyszerre [11.]

Elemzés 1976 karakterben.

Négy sztár felbukkanása egy horrorfilmben még akkor is egyedi, ha ez a sajátos műfaj nem keveredik western jelleggel és nem teremt egy különleges hibrid-filmet, (furcsa élményt adva a nézőnek). Pedig a Craig Zahler rendezte Csontok és skalpokkal (Bone Tomahawk) pont ez a helyzet: egyszerre véres horror és ütős western. A négy sztár: a kisvárosban élő vadnyugati seriff szerepében Kurt Russell, sunyi banditaként David Arquett, a kőkemény indián-irtó karakterében Matthew Fox, végül a felesége elrablását elszenvedő "hasznos polgárt" alakítva Patrick Wilson.

csontokes_skalpok.jpg

forrás: link

Az alapsztori lényege: egy jelentéktelen vadnyugati kisvárosban különös dolgok történnek: néhány városlakó lenyilazott, kibelezett, és megskalpolt hullaként kerül elő, egy arra járó bandita, Purvis (David Arquett) lemészárolt áldozatok holmijaival érkezik és végül: ismeretlenek elrabolják az egyik lakos, Arthur (Patrick Wilson) gyönyörű, fiatal feleségét (Lilli Simmons). A rejtélyes ügyek mögött (egy helyi indián szerint) trogloditák, azaz barlanglakó vademberek állnak. Mentőcsapat szerveződik tehát Arthur feleségének kiszabadítására, az 5 napnyi távolságban lévő barlangokhoz.

A film innentől válik igazi horrorrá: a 4 fős csapat - seriff, a seriff-helyettes (Richard Jenkins), a sérült lábbal bicegő férj és a korábbi életében 116 indiánt megölt (mégis kifinomult stílusú) John Brooder (Matthew Fox) hosszú és fárasztó lovaglás majd gyaloglás után jut el a barlangokhoz. Itt véresen küzdenek meg az indiánoknak tűnő vademberekkel, akik egy időre foglyul is ejtik őket.

A csontok és skalpok elnyújtott, 133 perces film, mely bár több helyen nagyon unalmas, mégis rengeteg izgalmat tartogat és többször is nagyon véres jelenetekkel szolgál. A barlangban fogságba kerülő fehéreket módszeresen kínozzák és végzik ki az indiánok: ezen kivégzések pedig a film legvéresebb jelenetei. A színészi teljesítmények közül: Kurt Russel és Patrick Wilson emelkedik ki. Izgalmas horror a műfaj kedvelőinek. Értékelésem: 70%.

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzések nálunk: Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

A világ legdrágább filmje [10.]

Érdekesség és elemzés 1919 karakterben

Hollywood soha nem volt szűkmarkú, ha a nagy profit reményében látványfilmek készítéséről volt szó. A világ legdrágább filmje címéért több alkotás is versenyben van, így mindjárt három Marvel-produkció: a Bosszúállók: Ultron kora (2015), a Bosszúállók: Végjáték (2019) és a Bosszúállók: Végtelen háború (2018), melyek 325 és 368 millió dollár közti ráfordítással készültek. Ám mindhármat beelőzi egy Karib tenger kalózai rész, a 2011-es Ismeretlen vizeken (Pirates of Caribbean: On Stranger Tides), mely sorrendben a negyedik kalózos mozi. Összesen 379 millió dolláros költségvetést tud felmutatni. (Ezt az utolsó fejezet, a 2017-es Salazar bosszúja sem tudta túlszárnyalni.)

legdragabb_filmek.jpg

Forrás: link

Az ismeretlen vizeken tehát beelőzi az összes Marvel filmet, minden Csillagok háborúja mozit, minden animációs filmet és fantasyt (így a Harry Pottert is), sőt köröket ver a a 250 millió dolláros Furious 7-re is, nem beszélve a legújabb James Bond filmről, mely szintén "csak" 250 millióba került.

A Karib tenger kalózai Ismeretlen vizeken Rob Marshall rendezésében készült. Főhőse ezúttal is az imbolygó járású Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp), aki egy múltjából felbukkanó nővel, Angelicával (Penélope Cruz) indul Fekete Szakáll (Ian McShane) és az "ifjúság forrása" nyomába. Oda készül a bosszúszomjas Barbarossa kapitány is (Geoffrey Rush), aki komoly ráhatással van a cselekményre. Kalandjaik látványos jelenetekkel ajándékozzák meg a nézőket, rengeteg vicces helyzettel, izgalommal és küzdelemmel. Láthatunk kard-párbajokat és XVII. századi hajókat, ruha-viseleteket, fegyvereket, napsütötte, gyönyörű trópusi-karibi hátterek előtt. Különleges film-élmény a kosztümös vígjátékokat és kalandfilmeket kedvelők számára.

A világ legdrágább filmje egyben a leglátványosabb is, kiváló szórakozás minden korosztály számára, főleg az új esztendő első napjaiban, amikor a jókedv szerencsét hozhat mindannyiunknak. És az bizony nagyon ránk fér.

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzések nálunk: Hölgyem, Isten áldja (2004), Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

Hölgyem, Isten áldja! (2004) [9.]

Film-ismertető 2088 karakterben

Nem csak mert a "Hölgyem, Isten áldja" című film ikonikus főcím-mondata tökéletesen klappol jelenlegi helyzetemhez (goodbye my wife, do whatever you want, - I don't care), de azért is jó ajánlás ez a vígjáték mindenkinek, mert passzol az újévet követő napok hangulatához. A központi téma ugyanis már eleve humoros: adott egy lányát egyedül nevelő nő, Paula (Patricia Heaton), akit egy szép napon elhagy aktuális párja (aki nem a férje és nem is leányának apja, de azért fájó esemény a számára, hogy elhagyja; mégis ez a fejlemény később komikus helyzetekbe sodorja). A férfi ugyanis kiadja/átadja albérletüket egy idegennek (így jutva egy kis extra pénzhez).

holgyem_isten_aldja.jpg

port.hu

Paula semmit sem tud erről a disznóságról egészen addig, amíg egy esős éjszakán be nem állít hozzájuk egy férfi, bizonyos Elliot Garfield (Jeff Daniels). A pasasnak nagyon kell a szállás, hogy színész-pályafutását a városban letelepedve folytathassa és úgy tudja, törvényesen be is költözhet új albérletébe. A lakásba költözésének jogát hivatalosan szerezte meg Paula volt párjától. Ám a nő nem hajlandó kiköltözni, így patt-helyzet alakul ki. Végül megegyeznek abban, hogy megosztják az albérletet: egy szoba a férfié, a többi szoba a nőé és lányáé, Lucyé, a fürdő illetve konyha pedig közös.

A kényszer szülte közös élet azonban bajosan indul: Elliot gyakran meztelenül gitározik szobájában, kora reggel pedig füstölőket égetve hangosan meditál (hümmögve, zümmögve). Paula azonban meg van szorulva, el kell tűrnie a pasas különcségeit. Idővel azonban megismerik sőt, megkedvelik egymást. A sztori 1977-ben került először megfilmesítésre, Marsha Mason és Richard Dreyfuss főszereplésével. Sokan ezt az első feldolgozást szeretik méltatni, ám én kivétel vagyok: nekem, a 2004-es változat tetszik jobban.

Nagyon szórakoztatóak a párbeszédek, Jeff Daniels egyszerűen szenzációs alakítást nyújt. Akit ez a film nem derít jókedvre, azt már semmi. Richard Benjamin - a Marslakó a mostohám, a Dugipénz és a Made in Amerika rendezője - egy kacagtató vígjátékot készített 2004-ben, mely jókedvű indítást ad nekünk január elején az évhez.

csik.jpg

 Egyéb gyors-elemzések nálunk: Pókember - Nincs hazaút, Életrevalók, Tizedes meg a többiek, Dűne (2021), Az utolsó párbaj, 007 Nincs idő meghalni (2021), West Side Story (2021),

filmek1percben.blog.hu

indexes_films4.jpg

 

 
süti beállítások módosítása